INTENZÍV tanulásmódszertani, életszervezési, életviteli foglalkozás, mely közelebb visz a céljaid megvalósulásához! Barátságos környezetben, interaktív támogatással, mentorral tesszük le eléd a lépőköveket a tanulási nehézségek kezelésére, vizsgaszorongás oldására. Tanulmányi eredményeid javítására, több szabadidő felszabadítására megfelelő tanulási módszereket, stratégiákat mutatunk. Kezdő tesztünk után a folyamatot az eredmények tükrében építjük fel, majd záráskor mérünk ismét, megnézzük, miben fejlődtél! Játékos feladatokkal rögzítjük közösen az új információkat.
„IDŐNYERŐ”Három nap a sikeres jövődért!A képzés igény szerint egyéni, páros és kiscsoportos (maximum 6 fő) foglalkozásokban zajlik. 3 napon át, napi 1×8 óra (1 óra = 45 perc) |
„HOMOKSZEM A GÉPEZETBEN?!”Egy teszt Neked, magadról!
|
„EGYÉNRE SZABVA”Egyéni ütemterv, a célokra fókuszálva!1 fő részére Órakeret: megbeszélés szerint |
„MEGFONTOLTAN HALADÓKNAK!”Nyolc délután a tudatos tervezés jegyében!A képzés igény szerint egyéni, páros és kiscsoportos (maximum 6 fő) foglalkozásokban zajlik. 8 délután, alkalmanként 1×4 óra tömbösítve (1 óra = 45 perc) |
tehetség-diagnosztika„MI AZ ERŐSSÉGEM?”1×4 óra játék, támogató kérdőívek kitöltése (1 óra = 45 perc) 1×2 óra megbeszélés Tehetség-diagnosztika 6-10 éveseknek!Minden szülő kíváncsi arra, mi gyermekének erőssége, mely terület a fejlesztendő számára. E mérősor és az eredmények értékelése segíthet a döntéshozatalban, hogy milyen iskolát válasszunk számára, vigyük-e valamilyen tagozatos osztályba, ha igen, akkor melyik lesz a gyermek képességeinek leginkább megfelelő. Tanfolyamok? Edzések? Hogyan tovább? Közös játék, tervezett mérési folyamatok, majd közös értékelés, értelmezés, jövőtervezés! Egyéni vagy kiscsoportos foglalkozás (maximum 4 fő) 1×4 óra játék, támogató kérdőívek kitöltése (1 óra = 45 perc) 1×2 óra megbeszélés |
|
|
|
felvételi előkészítő„50 PONT A CÉL?”Felvételi előkészítő magyarból és matematikábólRendszerezzük tudásunkat, bővítsük ismereteinket a sikeres felvételi érdekében! Kiscsoportban (4-6 fő), nagycsoportban (8-10 fő) Heti 2×2 óra (120 perc), vagy kéthetente 4×2 óra (240 perc szünetekkel) Magyar előkészítőre jelentkezés |
érettségi előkészítő„FORRÓ A TALAJ?”Egyéni, kis csoportban (3-4 fő), nagycsoportban (5-6 fő) Órakeret: megbeszélés szerint Érettségi előkészítő magyarból és matematikábólAz érettségi előkészítő órákon rendszerezzük a már meglévő ismereteinket, bővítjük tudásunkat, valamint alkalmazzuk mindezeket alkotó módon a sikeres vizsga érdekében. Gyakorló feladatsorok megoldása és ellenőrzése, tételek kidolgozása, megbeszélése mind része a folyamatnak, mely eddigi eredményeink alapján sokaknak volt jelentős támogatás a szép záráshoz. Egyéni, kis csoportban (3-4 fő), nagycsoportban (5-6 fő) Órakeret: megbeszélés szerint |
szaktárgyi korrepetálás„TORNÁZD FEL AZ ÁTLAGOD!”Szaktárgyi korrepetálás magyar nyelv és irodalom tantárgyakbólElakadtál? Lemaradtál?, Beteg voltál, hiányoztál? „Mindig értetted, de most…”, „Sose értetted, így most se…?” Ha e kifogások közül elvétve akár egyet is használtál már, jelentkezz nálunk! Mi segíthetünk! Kiscsoportban (1-2 fő, 2-4 fő), nagycsoportban (4-8 fő) Órakeret: megbeszélés szerint |
Finn nyelvtanfolyam„MITÄ KUULUU?”Egyéni, kiscsoportban (2-4), nagycsoportban (5-6 fő) Szeretnél finnül beszélni, mert: utazol, és jó lenne, ha nem „adnának el” kint…, gyorsan kellene egy nyelvvizsga a diplomádhoz…,mert izgalmas egy olyan nyelvet tanulni, amelyet kevesen beszélnek Magyarországon…mert angolul, németül már mindenki tud, de te más vagy…Tanulj velünk finnül! Középfokú nyelvvizsgáig számíthatsz ránk! Órakeret: megbeszélés szerint Egyéni, kiscsoportban (2-4), nagycsoportban (5-6 fő) |
mentorálás„EGYEDÜL NEM MEGY”Gyakorló tanító, tanár vagy, de elakadtál? Pályakezdő vagy, nem tudod, hogyan tovább? Ped.I., Ped. II. a cél, és segítségre lenne szükséged? Új diploma védése vár rád? Jó helyen jársz! Mi segítünk! Létszám: egyéni Órakeret: megbeszélés szerint |
|
|
|
művészetterápia felnőtteknek és gyerekeknek„LÉLEKNYITOGATÓ”Röviden a művészetterápiáról:A művészetterápia olyan alkotási folyamat, ahol a rajz, a festés lelked belső kapuit nyitja meg. Mindehhez nem szükséges rajztudás, hiszen itt a hangsúly a színeken, formákon van. Ráhangoló beszélgetés, zene, versek segítenek abban, hogy feloldjunk belső feszültségeinket. Segít előhívni a belső segítő folyamatainkat. Kinek ajánlom?A gyerekek közül annak, aki…
A kamaszoknál azért tud hatékony lenni, mert…
A felnőttek közül annak, aki…
A foglalkozás formája: egyénileg, vagy kis csoportban (max.: 6 fő) |
pszichológiai tanácsadás„ISMERD MEG ÖNMAGAD!”ÖnismeretA gyerekekkel végzett munkám során nagyon fontosnak tartom az érzelmi intelligencia és az önismeret fejlesztését. Hiszek benne, hogy az a fiatal, aki tisztában van saját értékeivel, erősségeivel, képességeivel, könnyebben megtalálja és megvalósítja céljait, legyőzi az útközben felmerülő akadályokat. A pszichológia hagyományos eszközei mellett használom a coaching és az integratív gyermekterápia eszközeit is. Létszám: egyéni Órakeret: megbeszélés szerint |













